Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Nincsen Rúzsa tövis nélkül Makkai Béla, Heti Válasz, 2007. szeptember 11. Korda Györgyöt a minap együtt láthattuk Rúzsa Magdival egy bulvárújság címlapján. Az interjút adó dalnokot bizonyára nem a zenepedagógusi virtus ragadta el, inkább úgy tûnt, mintha nehezen tudná kordában tartani érzéseit, és – tévémûsorát idézve – "csinálja a fesztivált". Rajongói megnyugtatására jelentem, hogy Korda Lady M.-rõl alkotott valódi véleményét egy újságírói túlzásoktól megcsupaszított újabb nyilatkozatban tárta elénk. Az énekes-mûsorvezetõ szerint tehát a Megasztár-gyõztes igen tehetséges, de a kelleténél több körülötte a hajcihõ. "Attól félek, hogy megszédíti õt ez az egész dolog, és aztán eltûnik." Véletlenek nélkül Vajon mindezzel a vagyont érõ reklámszerzõdésekre és ama sokat rebesgetett soknullás fellépti díjra utalt, amelytõl bármely botfülû halandó dalra fakadna? Tisztelettel jegyzem meg, biztos, hogy a tizenéves Avril Lavigne sem kérdezte a popnagypapa Bob Dylant, hogy az õ korában mennyit kóstál sztárnak lenni. A show business már csak ilyen. Talán érdemesebb azt firtatni, hogy a zeneiparban forgó horribilis összegek minõséget teremtenek, vagy a gagyi parazitáit emelik-e ideig-óráig az egekbe. Magdi esetét nézve bizonyos, hogy ma már nem csak afféle reményteljes "ígéret". Bõven van még mit tanulnia a pályán, de minõségmániásként ezt maga is belátja: képezi hangját, és tiszteletteljes örömmel nyugtázza, ha olyan kvalitású elõadókkal szerepelhet, mint Ákos. De nem túlzás új csillagként beszélni róla, hiszen "beszavazás" nélkül vette a Megasztár akadályait, és – minden piszkálás ellenére – saját dalával indult s lett kilencedik az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahonnan a legjobb szerzõnek járó pálmát is elhozta. Egy olyan versenyen, ahol a helyezéseket sokkal inkább a skandináv sorsközösség, a szláv szolidaritás és a látványosan kiütközõ Trianon-pszichózis (bántottunk, s ezt sohasem bocsátjuk meg – neked) határozta meg, mintsem akár egy triplaszaltó közben kiénekelt magas C, vagy a kedélyes-korrekt mûélvezet. De az sem lehet véletlen, hogy a Kapcsolat-koncerten Bryan Adams elõtt éppen õ "heavy-tette" rivalgóvá a kétszázezres tömeget. Szilárd egyéniség Felnõtt a szerepéhez! A dupla platinalemezes, kétszeresen is "vidéki kislány"-ért kapkodnak a rendezvényszervezõk, a fénytõl és ajnározástól "elszállt" mentalitás jegyei mégsem ütköztek ki rajta. Mert szilárd egyéniség, világos értékrenddel. S tud nemet mondani is (például a pályatárs Torres Dani neki komponált dalára), ami nagy bátorságra vall ebben a jópofizó, képmutató világban, ahol az övéhez fogható nyíltság úgyszólván szalonképtelen. A bácskai ember pedig szókimondó, nem kenyere az elmeûzõ szerepjátszás. S talán e természetes alföldi keresetlenség a legnagyobb szálka haragosai szemében. Merthogy nálunk az irigység nemzeti jellemvonás, ahol nem a megszálló hatalmak vagy mogorva szomszédok haragunk céltáblái (a magyarverõ Szerbia Helsinkibe delegált versenyzõjének a legmagasabb pontszámmal kedveskedtek a honi szavazók). A felgerjedt indulatok sorsszerûen és szuicid módon mindenkor önmagunk ellen fordulnak. Frusztráltságunkban nem szívelhetjük saját fajtánk örömét. Így kapta meg a munka nélküli kishegyesi szülésznõ több sekély értelmû zenész pályatárstól és a "23 millió román veszélyé"-vel hergelt hõbörgõktõl az arcpirító "jugoszláv" és "szerb" jelzõt, ami ebben a kontextusban "hazátlan jöttment"-ként fordítandó. Kész csoda, hogy amikor szerbül énekelt, sok tévénézõ méltányolta a külföldön született elõadó kettõs identitásának dacos felmutatását. (Ilyen vagyok, így kell elfogadnotok.) E multikulturális értékhatványozást a zsûri is honorálta. De vajon hányan értették és érezték át, hogy a drámai hatású filmbetétdal a horvátországi és koszovói szerb menekültek mindennapos atrocitásainak kitett kisebbségi magyar sorstársak védelmében vállalt békítõ gesztus is egyben? Segélykiáltás – a kettõs honpolgárságot elutasító – anyaországhoz. Ennek fényében visszataszító a média által a köztudatba injektált, zsigeri indulatokat szító kérdés, miszerint: helyesli-e, hogy "idegenek" (vagyis határon túli magyarok) vegyék el a lehetõséget a hazai tehetségek elõl? Hogy az évtizedek óta efféléhez szoktatott, öntudatlan köznapi ember kiejtse kegyébõl a szokásosnál keményebb tartással megáldott sztárjelöltet. Lehetséges volna, hogy e kurtára kanyarított honban könnyebb sztárrá fogadni a "fenékformáló" Fekete Pákót, mint az öntudatos-agilis bácskai tehetséget? Úgy tûnik, e szomorú pannon tájon sem nyílhat Rúzsa tövis nélkül. Türelmi idõ De Magdi nem csügged, lemezt készít, koncertezik, és mértéktartó életet él (nem esik havonta újabb és újabb médiasztár karjába), mint hamuba sült pogácsát õrzi szülõföld- és családszeretetét, gyakorlatias életszemléletét. Céltudatosan, de szakmai alázattal járja útját, hosszú pályafutásra edzett meztelen talppal. Kordának bizonyára igaza van: "idõt kellene neki adni a fejlõdésre, és még nagy sztár lehet". Annyit azért már bizonyított, hogy jó szívvel megelõlegezzük neki ezt az izgalmasnak ígérkezõ türelmi idõt. Pályáján Vladimir Holan cseh költõ csendes szavai kísérjék: "A levélnek, Uram, semmiért sem kell könyörögnie hozzád, megadtad néki a növekedést – és õ nem rontotta el." Makkai Béla, történész Nincsen Rúzsa tövis nélkül, Heti Válasz, 2007. szeptember 11.